Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiltakozók elfoglalták a San Salvador-i székesegyházat iraki kivonulást követelve

Álarcos tüntetők szerda éjjel elfoglalták a San Salvador-i székesegyházat, és azt követelték, hogy Elias Antonio Saca megválasztott elnök vonja ki a salvadori csapatokat Irakból és ismét alkalmazzák a korábban elbocsátott kormánytisztviselőket.


Dátum: 2004-04-29 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22851
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:52.109459, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A június 1-jén hivatalba lépő Elias Antonio Saca korábban nyilatkozatban támogatásáról biztosította a jelenlegi elnök, Francisco Flores döntését arról, hogy a salvadori csapatok legalább június végéig Irakban maradnak.

Mintegy ötven símaszkos férfi ostromolta meg a székesegyházat, kikergetve a turistákat és a hívőket. Bezárták a kapukat és tiltakozó feliratokat helyeztek el, amelyekben egyebek között a kormány egészségügyi politikája ellen tiltakoztak, követelték a nemrégiben elbocsátott mintegy 150 kormánytisztviselő újbóli alkalmazását. A rendőrség egyelőre nem kapott utasítást a székesegyházba történő behatolásra, mivel a hatóságok erőszakos cselekményektől tartva előbb fel kívánják szólítani a tüntetőket az épület elhagyására. A székesegyházon kívül rekedt tüntetők és rendőrök többször is összecsaptak, tüntetők felgyújtottak egy televíziós közvetítő kocsit és egy városi autóbuszt. A rendet végül a rohamrendőrség állította helyre könnyfakasztó gázt bevetve.

A Vöröskereszt szerint huszonöten, közöttük gyermekek szorultak ápolásra a könnyfakasztó gáz, illetve a tüntetők kődobálása következtében. Irakban legkevesebb 13 salvadori katona sebesült meg illetve halt meg 2003. augusztusa óta.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek