Meghosszabbították Kulcsár Attila előzetes letartóztatását
Meghosszabbította Kulcsár Attila előzetes letartóztatását a bíróság csütörtökön. A Budai Központi Kerületi Bíróság kettő hónappal, június 30-ig hosszabbította meg a gyanúsított előzetes letartóztatását, a határozat nem jogerős - mondta Dobos Gabriella.
Dátum: 2004-04-29 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22871
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:57:58.197346, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A K and H brókercégénél történtek miatt milliárdos sikkasztással és más bűncselekményekkel gyanúsított Kulcsár Attilát március 30-án, csaknem kilenc hónapja tartó fogva tartás után szállították Bécsből Budapestre. Akkor néhány órán belül 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte őt a Budai Központi Kerületi Bíróság. A döntés indoka az volt, hogy a gyanúsított a hatóságok elől megszökött, megkísérelte az eljárás megnehezítését, továbbá a jelen ügy tárgyát képező bűncselekmények egy részét az ellene folyamatban lévő büntetőeljárások, illetve felfüggesztett büntetés hatálya alatt követte el. A gyanúsított és védője a letartóztatás tényét tudomásul vette, de a döntés indoklása miatt fellebbezést jelentett be.
Kulcsár Attila ügyvédje csütörtökön az MTI-nek csak annyit mondott: hivatalosan még nem értesült az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról. A jogorvoslat kérdésében az érintettel történt konzultáció után születik döntés.
MTI - fideszfrakcio.hu