Orbán Viktor: Az országot csak összefogással lehet felemelni
Egyre többen látják be, hogy bennünket nem kordivatok, nem hatalmi praktikák vezetnek, tudjuk, hogy kormányok jönnek-mennek, és akár jönnek, akár mennek, egyik sem ok arra, hogy elhagyjuk azt az utat, amelyen a legszívesebben járunk - mondta Orbán Viktor Fidesz-elnök csütörtöki dunaújvárosi fórumán.
Dátum: 2004-04-30 07:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22903
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:08.356831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Terror Háza, a státustörvény és a Szent Korona ügyére utalva a politikus kijelentette, "a sokak által szalmalángnak" nevezett polgári körök mozgalmának sikerült megvédenie "a nagy eszméket".
- Egyre többen látják be, hogy bennünket nem kordivatok, nem hatalmi praktikák vezetnek, tudjuk, hogy kormányok jönnek-mennek, és akár jönnek, akár mennek, egyik sem ok arra, hogy elhagyjuk azt az utat, amelyen a legszívesebben járunk - mondta Orbán Viktor.
Felidézte a rendszerváltoztatás céljait, a szabadság és a biztonság igényét, hozzátéve, hogy nagyon sok ember számára a rendszerváltoztatás megrendítette a mindennapok biztonságát.
- Ez a magyar társadalom egyik legnagyobb baja (...) manapság. Akinek megrendül a mindennapi élete, az úgy érzi, hogy kiesett a nemzet kötelékéből is - mondta a Fidesz elnöke.
A politikus a költségvetés módosítását szorgalmazó petíciójukról azt mondta, hogy annak céljaival - munka, otthon, biztonság - pártállástól függetlenül egyetérthetnek az emberek.
Azt lehetett olvasni, hogy a szocialista párt szavazóinak tíz százaléka készen áll arra, hogy aláírja a petíciót - közölte.
- Ha hiszünk abban, hogy az országot csak összefogással lehet felemelni (...), akkor a munka, az otthon, a biztonság olyan közös programok lehetnek, amelyekkel fel lehet építeni egy nemzeti egységet - mutatott rá Orbán Viktor.
Az ellenzéki politikus bírálta a kormányt az államadósság növekedéséért, mondván, "az ország vezetői felveszik, mi pedig különböző módokon visszafizetjük".
Személyes életünkből mindannyian tudhatjuk, minél több hitelt vesz fel az ember, annál kevésbé ura saját magának, annál inkább kiszolgáltatott, és annál inkább azt kell tennie, amit a hitelezők jónak látnak - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve: ez egy nemzet életében súlyos következményekkel járhat.
A szocialisták érvelésével kapcsolatban, miszerint a gazdaság adatai javulnak, Orbán Viktor úgy fogalmazott, "akik az ország javuló helyzetéről beszélnek, mindig makrogazdasági számokat mondanak".
-Ideje, hogy közösen kimondjuk azt, hogy Magyarországon nem számok élnek, amik javulnak, hanem emberek. (...) Ideje belátnunk, hogy egy országot nem lehet úgy irányítani, mint egy bankot" - mondta a Fidesz elnöke.
MTI - fideszfrakcio.hu