Vegyes érzelmek Saron terveiről
Két nappal az Izraelben kormányzó Likud párton belül tartandó belső szavazás előtt egyes források szerint javult, mások szerint romlott Ariel Saron miniszterelnök kivonulási tervének támogatottsága, de ellenfelei még mindig többen vannak - derült ki a pénteken közzétett felmérésekből.
Dátum: 2004-04-30 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22911
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:10.757462, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy, a Háárec című vezető lap megbízásából készült közvélemény-kutatás adatai szerint a tervet a párton belül 43 százaléka ellenzi és csak 36 százaléka támogatja a Gázai övezetből és Ciszjordánia egy részéből történő izraeli kivonulás tervét. A múlt héten e felmérés szerint a tervet a megkérdezettek 47 százaléka támogatta. A válaszadók többsége szerint Saron lemondana, ha elveszítené a párton belüli "bizalmi" szavazást - ahogyan ezt ő maga nevezte csütörtöki rádiónyilatkozatában. A Jediót Ahronót című újság pénteki számában megjelent felmérés viszont azt jelezte, hogy kismértékben - 39-ről 40,5 százalékra - javult ugyan Saron egyoldalú kivonulási tervének támogatottsága, de az ellenzőinek aránya így is 47 százalék.
MTI - fideszfrakcio.hu