Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Internetes al-Kaida fenyegetés

Egy iszlámbarát internetes honlapon közzétett üzenetben az al-Kaida terrorszervezet neves tagja pénteken megfenyegette a jordániai hatóságokat, hazugsággal vádolva őket egy korábbi merényletterv kapcsán.


Dátum: 2004-04-30 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:11.363766, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Abu Muszab az-Zarkavinak tulajdonított hang, amelynek valódiságát még nem erősítették meg, a szemére veti Ammánnak, hogy a hétfői hírrel azt a "látszatot akarta kelteni, mintha a jordániai népet terroristák fenyegetnék, így próbálva meg leplezni a titkosszolgálat rút arcát". A hang figyelmezteti az ammáni kormányt, amellyel "még van elszámolni valónk", hogy "a jövő igen keserű lesz" a számára. Zarkavit úgy tartja számon az amerikai hírszerzés, mint az al-Kaida legkiválóbb biológiai és vegyifegyver-szakértőjét. Az Irakban harcoló amerikai egységek parancsnoksága tízmillió dolláros vérdíjat tűzött ki a jordániai születésű terrorista fejére. Hétfőn este a jordániai hatóságok bejelentették, hogy vegyifegyveres merényletet hiúsítottak meg a hírszerzés ammáni székháza ellen. Az al-Kaidának tulajdonított terv megvalósulása esetén több tízezer ember vesztette volna életét a kiáramló mérgező gáz hatásától.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek