Megbukott a reggeli ital a minőségi vizsgán
A fogyasztóvédők 445 kereskedelmi egységben ellenőrizték a tej és tejtermékek forgalmazását és 62,2 százalékukban tártak fel szabálytalanságot - derül ki a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség összefoglaló jelentéséből. A leggyakoribb hiba a csomagolóanyag hozzámérése volt, de sok helyen árultak lejárt szavatosságú terméket is - írja az ebroker.hu.
Dátum: 2004-04-30 10:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:11.695231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legmagasabb kifogásolási arány Bács-Kiskun és Nógrád megyében volt, ahol szinte minden üzletben valamilyen szempontból szabálytalanul forgalmazták a tejtermékeket. Ugyanakkor Somogy megyében a vizsgált üzletek mindegyikében megfelelőnek találták az árusítást. Az ellenőrzés során a fogyasztóvédők megállapították, hogy a kereskedelmi egységek 23,6 százalékban nem volt megfelelő az ártájékoztató, a legtöbb kifogást az egységár feltüntetésének hiányából adódott.
A fogyasztóvédők 357 üzletben végeztek próbavásárlást, a vevők kárára a kereskedők ötven esetben tévedtek. A leggyakoribb hiba az volt, hogy a kereskedők a kiszolgálásnál a csomagolóanyagok tömegét is belemérték a termék súlyába. Előfordult az is, hogy a gyárilag előcsomagolt árut újramérték, ami szabálytalan.
A lejárt fogyasztói vagy minőség-megőrzési idejű termékek forgalmazását az ellenőrök 13 megyében tiltották meg, amely több mint öt tonna tejtermék forgalomból kivonását jelentette.
Laboratóriumi vizsgálat során 130 tej és 18 reggeli ital mintát vizsgáltak meg. Megállapították, hogy a gyártók egy része nem vette figyelembe a zsírfokozatra vonatkozó hatályos magyar élelmiszerkönyv előírását. A feltüntetettnél eltérő zsírtartalmat 22 mintánál mértek. A laboratóriumi vizsgálatra vitt tejek 18,5 százaléka nem felelt meg a beltartalmi szempontból az előírásoknak, a reggeli italoknál a kifogásolási arány 66,7 százalék volt, amely jórészt a jelölés nem megfelelő voltából adódott.
fideszfrakcio.hu