A Werber-kormány irányítja Magyarországot
Ron Werber tegnap eligazítást tartott a magyar kormány tagjainak. Így mindenki számára egyértelművé válhatott, hogy valójában Ron Werber irányítja a kormányt, és Magyarországot. Ron Werber nézeteit és múltját ismerve, semmi jóra nem számíthat a magyar társadalom az elkövetkező hetekben - írja közleményében Révész Máriusz Fidesz-szóvivő.
Dátum: 2004-04-30 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22918
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:12.901596, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Werber-kormány irányítja Magyarországot.
Ron Werber tegnap eligazítást tartott a magyar kormány tagjainak. Így mindenki számára egyértelművé válhatott, hogy valójában Ron Werber irányítja a kormányt, és Magyarországot. Eddig reménykedhettünk, hogy csak az MSZP akarja kampányháborúba vinni az országot, és egymásra uszítani az embereket. A miniszterek azonban ahelyett, hogy az uniós csatlakozás sikeréért dolgoznának, maguk is alávetik magukat Ron Werber háborús elképzeléseinek.
A tegnapi harci eligazítás ténye kérdések sorát veti fel. A szocialista párt által felbérelt tanácsadó miképpen mutathat irányt annak a kormánynak, amelynek a szabad demokraták is tagjai? Vajon minden kormánytag hajlandó eljátszani szerepét a kormány népszerűségvesztése miatt indított werberi ámokfutásban? A pártharcosokat képző Werber miképpen irányíthat függetlenségükre oly kényes minisztereket?
A történtek után még inkább jogos Demeter Ervin indítványa, miszerint Ron Werbert át kell világítani, hiszen napvilágot láttak olyan információk, miszerint Werber egy külföldi titkosszolgálatnak dolgozott.
A Fidesz sajnálatosnak tartja, hogy uniós csatlakozásunk első időszakában a magyar kormány nem a választási ígéreteit, még csak nem is a kormányprogramot, hanem Ron Werber elképzeléseit hajtja végre, aminek semmi köze nincs se a baloldalhoz, se a liberalizmushoz. Ron Werber nézeteit és múltját ismerve, semmi jóra nem számíthat a magyar társadalom az elkövetkező hetekben.
Révész Máriusz
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
szóvivő
Budapest, 2004. április 29.