Megtalálták Noé bárkáját?
Múlt ősszel készült műholdfelvételek alapján vág neki júliusban egy kutatócsoport a törökországi Ararat-hegynek a nyáron - adta hírül a National Geographic. Az expedíció vezetője biztos benne, hogy a felvételen Noé megrekedt bárkája látható.
Dátum: 2004-04-30 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:14.150141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
McGivern üzletember és keresztény aktivista 1995-ben látott hozzá Noé bárkájának kereséshez, ekkor határozta el, hogy az Ararat-hegyről készített műholdfelvételekkel próbál közelebb kerülni a célhoz - írja a tudományos havilap. Tavaly nyáron az elmúlt ötszáz év legforróbb nyara volt, így a hegy nyári olvadása is a szokásosnál erőteljesebb volt. Valószínűleg ezzel magyarázható, hogy az új műholdképeken egy fából készült, bárkaszerű képződmény volt látható a hegyen. Kutatók szerint a műholdfelvételeken a vertikális és a horizontális gerendák is jól kivehetők. Július közepén archeológusokból, geológusokból és gleccserkutatókból álló csapat indul a műholdfelvételek által jelzett hely felderítésére. Az expedíció vezetője a török Ahmet Arslan professzor lesz, aki már ötvenszer mászta meg a hegyet. Egy szemtanú korábban arról számolt be a török professzornak, hogy nagy valószínűséggel a bárkát látta a hegységben, de 200 méternél jobban nem tudta megközelíteni. Az Ararat északi oldalának meghódítása kemény vállalkozás lesz - véli a National Geopraphic. Korábban már több utazó is látni vélte az Ararat csúcsa közelében a jégből és hóból kibukkanó fabárkát. Annak ellenére, hogy a bárkát régóta kutatják, - expedíciót indíttatott például az Araratra az orosz Miklós cár 1918-ban, és a CIA is vizsgálódott -, bizonyítékokra eddig nem bukkantak. Feltételezések szerint az 1840-es földrengés nem kímélte a bárkát, valószínűleg több darabra törhetett.
index.hui - fideszfrakcio.hu