Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Stabil a Fidesz előnye a Tárkinál

A Tárki-Századvég legújabb felmérése szerint alig változott az élen álló két nagy párt támogatottsága az elmúlt egy hónapban: a Fidesz tartja előnyét az MSZP előtt. Az EP-választásokra vonatkozó adataik alapján júniusban a nagyobbik ellenzéki párt gyűjthet be több uniós mandátumot, bár - hasonlóan a 2002-es országgyűlési választásokhoz - most is igen magas azok aránya, akik egyelőre titkolják, mely pártra adják voksukat.


Dátum: 2004-04-30 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:14.473993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tartja MSZP-vel szembeni előnyét a Fidesz. Az összes megkérdezett körében 9, a pártválasztóknál 15, a biztos szavazó pártválasztók között 12 százalékkal vezet a Szövetség a szocialisták előtt - olvasható a Tárki-Századvég áprilisi közvélemény-kutatásában, amely csekély, a statisztikai hibahatáron belüli változást mért márciushoz képest az élen álló két párt támogatottságában. Az összes megkérdezett 33 százaléka voksolna a Fideszre, 24 százalékuk az MSZP-re. A biztos szavazó pártválasztók körében a nagyobbik ellenzéki párt pontosan a szavazatok felét gyűjtené be egy most vasárnapi országgyűlési választáson, míg a szocialisták 38 százaléknyit. A Tárki-Századvég áprilisi felmérése hárompárti Országgyűlés képét mutatja: amíg ugyanis az SZDSZ támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók között hat százalék, az MDF két százalékon áll, vagyis nem éri el a parlamentbe jutáshoz szükséges, ötszázalékos küszöböt.

Kitér a mérés a közelgő európai parlamenti (EP-) választásokra is. Eszerint a júniusi megméretésen 56 százalék ígéri biztosra részvételét. A biztos szavazó pártválasztók 42 százaléka a Fideszt támogatja, 28 százalék az MSZP-t, 4 százalék az SZDSZ-t és egy százalék az MDF-et. Feltűnően magas - 22 százalék - azonban azok aránya, akik biztosra ígérik részvételüket az EP-választáson, ám nem árulják el, mely pártra adják majd voksukat.

Áprilisra javult a kormány megítélése - derül ki az elemzésből, amely azonban rögzíti, hogy ezzel együtt is a válaszadók 65 százaléka negatívan vélekedik a kabinet tevékenységéről. A Gallup áprilisi mérése a Fidesz támogatottságának enyhe csökkenését jelezte, ám ezzel együtt is 17 százalékkal vezet a Szövetség az MSZP előtt a biztos szavazó pártválasztók körében. A Medián viszont éppen a Fidesz előnyének növekedését mutatta ki: 24 százalékponttal több a támogatójuk a szocialistákénál. A Szonda Ipsos szerint ugyanebben a körben a Fidesz őrzi pozícióját, támogatói bázisa 16 ponttal nagyobb, mint a szocialistáké.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek