Az Independent leügynöközte Medgyessyt - hogy lehet ez?
"Medgyessy Péter - miniszterelnök; liberális, volt kommunista-korszakbeli ügynök" - ez a rövid jellemzés olvasható a The Independent mai, a csatlakozó országokról készült összeállításában.
Dátum: 2004-04-30 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:15.088277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A baloldali brit lap ismerteti az Európai Unióba holnap belépő országok közötti feszültségeket, kitérve a német-cseh viszonyt érintő Benes-dekrétumokra, s Magyarország kísérletére, hogy "speciális jogokat" és kedvezményeket terjesszen ki határon túli magyarokra, többek közt Szlovákiában élő kisebbségeire is.
Ezt követően az Independent rövid összeállítást közöl a csatlakozó országokról, melyben néhány soros, frappánsnak szánt jellemzést közöl a tíz államról, s egy mondatban jellemzi az ország vezetőjét is. Brazauskas litván kormányfőről azt tudja meg a világszerte ismert lap olvasója, hogy "a szovjet éra túlélője", Mikulas Dzurindáról kiderül, hogy középjobbos politikus és fanatikus maraton-futó, Medgyessy Pétert röviden kommunista-korszakbeli ügynökként szerepeltetik.
A rövid országjellemzések több ország esetében szinte kizárólag a cigányság helyzetéről szólnak. A magyarok diszkriminálják a cigányokat, de más, csatlakozó országokkal szemben nem üldözik őket - írja az Independent, amely kijelenti: Szlovákiában másodrendű állampolgárként kezelik a cigányokat, akik emiatt el szeretnék hagyni az országot.
mno - fideszfrakcio.hu