Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Széchenyi Terv: újabb fürdővel gyarapodott az ország

Átadták a több mint 1,7 milliárd forintos beruházással épülő, Orosháza melletti Gyopárosfürdő fejlesztésének újabb ütemét pénteken. A beruházáshoz a város a Széchenyi Terv keretében nyerte el a költségek ötven százalékát, a fennmaradó részt az önkormányzat saját erőből biztosította - mondta Fetser János polgármester.


Dátum: 2004-04-30 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:17.734007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tavaly nyáron megkezdődött kivitelezési munkálatok eredményeként több mint 6.000 négyzetméteres területen négy beltéri, és három kültéri medence épült meg, valamint két óriáscsúszda. Az új központi épületben kaptak helyet a fürdő új élményelemei, így például a tizenkét infra-, gőz-, finn és svéd szauna, a hozzájuk szükséges medencékkel együtt. A most átadott komplexummal egy tíz évvel ezelőtt megkezdődött, összesen ötmilliárd forintba került beruházási folyamat zárult le. Az elmúlt évtized közepén megkezdett beruházások közül elsőként a fürdő területén található tavakat hozták rendbe, majd egy fizikoterápiás centrum épült meg, és több hideg- és melegvizet szolgáltató kutat is fúratott a város.

A polgármester elmondta, hogy Gyopárosfürdő egyedülálló adottsággal rendelkezik a magyar termál- és gyógyfürdők sorában, mert szinte korlátlan a fejlesztési lehetőség. A fürdő szűkebb területe ugyanis a tavakkal együtt megközelíti a 60 hektárt, de további 100 hektár, részben erdős terület is bevonható a fejlesztésekbe. A város rendezési tervében a jövőben vállalkozói tőke bevonásával több szálloda építése is szerepel.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek