Fischer trükkre készül az EU-bővítés ügyében
A német külügyminiszter trükköt eszelt ki annak érdekében, hogy a második írországi népszavazás esetleg elutasító eredménye esetén is sor kerülhessen az Európai Unió keleti bővítésére - írja friss számában a Der Spiegel.
Dátum: 2002-05-27 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:23.378877, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az írek többsége a tavalyi referendumon nemet mondott a nizzai szerződésre - és ezzel az EU keleti bővítésére is. A dublini kormány, amely támogatná a bővítést, idén ősszel újabb népszavazást szervez, ám annak kimenetele fölöttébb bizonytalan. Friss felmérések tanúsága szerint az írek egyharmada szavazna igennel a nizzai szerződésre, egyharmaduk ellenzi azt, míg a fennmaradó egyharmad bizonytalan.
A német hírmagazin tudni véli, hogy Joschka Fischer olyan megoldást fundált ki, amely az írek újabb elutasító állásfoglalása esetén is biztosítaná az új tagok felvételének lehetőségét. "Az írek egyedül nem béníthatják meg az EU bővítését" - indokolta ötletét munkatársai körében a miniszter.
Az elgondolás lényege: két szerződésre van szükség. Az egyik az - Írország népe által esetleg elutasított - nizzai szerződés, a másik pedig egy olyan dokumentum, amelyet a többi 14 tagállam kötne. Utóbbi lényegében az unió bővítési modalitásaira korlátozódna. A trükknek azonban van egy bökkenője. Amennyiben a 14 tagállam rábólint a német külügyminiszter tervére, akkor alkalmasint a szerződésszegés bűnébe esnek. Az európai szerződések (köztük a Nizzában kialkudott vétójog-korlátozás) bármely módosítása ugyanis csak egyhangúlag történhet - vagyis Írország nem kerülhető meg. Fischer ezért azt fontolgatja, hogy a különszerződésbe csupán azokat a nizzai passzusokat foglalná bele, amelyek nem érintik az európai szerződést.
Az egyhangú döntést feltételező maradványt kiegészítésként illesztenék bele annak a tíz országnak a csatlakozási szerződésébe, amelyek várhatóan 2004-ben lépnének be az unióba. Mivel azonban a csatlakozási szerződéseket is szentesítenie kell az összes EU-tagállamnak, nem lehet tudni, vajon a végén nem szorulna ez a kerülőút is Írország (népszavazás útján kifejezendő) jóváhagyására - írta a Der Spiegel.