A megfigyelők jól vizsgáztak, a kormány nem
Az Európai Parlamentben egy éve megfigyelőként részt vevő 24 küldött a magyar érdekek képviseletében jól vizsgázott, míg az Európai Tanácsban ugyancsak megfigyelőként részt vevő kormány elégségesre sem - jelentette ki csütörtökön Kiskunhalason Szájer József.
Dátum: 2004-04-30 19:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22937
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:19.015872, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Noha a megfigyelők még nem szavazhattak, a 24 képviselő, s ebbe beleértem a szocialisták és az MDF küldötteit is, meggyőző érvekkel, lobbizással olyan eredményeket értek el, amelyek négyesre osztályozhatók" - mondta a Fidesz európai parlamenti listájának második helyét elfoglaló politikus. Hozzáfűzte: "A kormány eredménye azonban kettő alára osztályozható".
Rámutatott, hogy a megfigyelők által elért eredményeket az Európai Tanácsban a magyar kormány képviselőinek nem sikerült megerősítenie.
Elmondása szerint ilyen ügy volt, hogy az Európai Unió költségvetéséből támogatást kapott volna az észak-déli európai folyosó részeként a 6-os út, ezt a javaslatot azonban az Európai Tanácsban a magyar kormány nem támogatta. Hasonló ügy volt az is, hogy az Európai Parlament a most csatlakozó országoknak a 2004-es költségvetésben plusz 600 millió eurót megszavazott, a tanács azonban mindösszesen 100 millió euró többletet hagyott jóvá - mondta Szájer József.
"Az európai parlamenti választások tétje az, hogy ki képviseli hatékonyabban az Európai Unióban nemzeti érdekeinket" - hangsúlyozta a fideszes politikus. Hozzátette, hogy a választások eredménye üzenet is lehet a magyar kormány számára: "itt az idő, hogy azok a magyar polgárok, akik csalódtak a jelenlegi kormányban szavazataikkal figyelmeztetést küldjenek".
Szájer József megítélése szerint a kormány nem készítette fel eléggé a magyar lakosságot a csatlakozásra. Közölte: noha Ausztria már régóta tagja az európai közösségnek, a mai napig falura lebontva kormányzati támogatással segítik szakemberek a parasztokat a pályázatok megírásában.
A fideszes politikus hangsúlyozta azt is, hogy az európai uniós tagság "Magyarországon a polgári értékek megerősítését is magával hozza".
MTI - fideszfrakcio.hu