Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bankbotrány: László Csaba volt kabinetfőnökének élettársa is gyanúsított

A rendőrség több milliárd forintos sikkasztás megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki Csuka Lászlót, a K&H Equities volt vezérigazgatóját - közölte az MTI-vel pénteken az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója. Emlékezetes: Csuka a volt pénzügyminiszter, László Csaba kabinetfőnökének, Fenyővári Noéminek igen közeli ismerőse.


Dátum: 2004-04-30 20:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:19.654516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A K&H Equities volt vezérigazgatója több milliárdos sikkasztásnak a társtettese, amit Kulcsár Attilával együtt követett el még 2003. június 17-én - mondta Garamvölgyi László. Hozzátette: a gyanú szerint Csuka László és Kulcsár Attila, a K&H Equities többmilliárdos sikkasztással gyanúsított volt brókere a Betonút Rt. értékpapír számlájáról utalt át különböző összegeket jogtalanul. A csütörtöki kihallgatáskor Csuka László megtagadta a vallomást - közölte Garamvölgyi László. Őrizetbe vétel nem történt, mert a bűncselekménnyel kapcsolatban minden bizonyíték a rendelkezésünkre állt - mondta.

A rendőrség mintegy húszmilliárd forint kárt okozó sikkasztással gyanúsítja Kulcsár Attilát és társait, de gyanúja szerint a befektetési tanácsadó pénzmosásban is részt vett.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek