Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uniós parti a magyar-szlovák határon

Határtalan határmenti népünnepélyt, uniós partit tartottak a magyar-szlovák határon, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornyosnémetinél lévő közúti határátkelőhelyen, valamint a településen és a közeli Hidasnémetiben az uniós csatlakozás éjjelén, ahol pontban éjfélkor "ünnepélyesen és jelképesen átvágták a határt".


Dátum: 2004-05-01 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:20.597054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A térség fideszes országgyűlési képviselője, Ódor Ferenc az MTI-nek azt mondta: bár a csatlakozási tárgyalásokon nem sikerült olyan eredményeket elérni, amelyek Magyarországnak és ezen belül az abaúji településeknek gyors felemelkedést biztosítana, ám vélhetően az uniós támogatásokkal megindulhat a térség gazdaságának felemelkedése.

Hozzátette: megítélése szerint a határ, amely eddig szétválasztotta a két térséget - amely mindig is együvé tartozott -, most összeköti azt.

A határállomást éjfélkor több tucatnyian lépték át kezükben zászlóval, pezsgős poharakkal, a határőrök immár útlevelet sem kértek, elég volt a személyi igazolványt felmutatni.

A Tokaj-hegyaljai vigasságok rendezvénysorozat keretében megtartott "Szabad május határok nélkül" elnevezésű program szombaton Tállyán a Mailott kastélyban és környékén, vasárnap pedig a Szlovákiai Buzitán folytatódik.

Az éjféli órákban egyébként Borsod-Abaúj-Zemplén megye egy másik térségében, a Bodrogközben is "megnyilt a határ".

Kisrozvágyban a trianoni döntéssel kettészakított történelmi Bodrogköz több mint félszáz településének képviselői találkoztak. Az országhatár mentén a sötétedés után őrtüzek gyúltak, a fáklyák élő láncot alkottak. A rendezvényen több ifjú pár kötött esküvőt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek