Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A balti államok dalolva ünnepelték az EU-csatlakozást

Tízezrek ünnepelték koncertekkel, tánccal és pezsgőzve a három balti köztársaságban szombatra virradóra országaik európai uniós csatlakozását. "Valóban eljött az idő ünnepelni" - hangoztatta Vaira-vike Freiberga lett államfő Rigában a Daugava folyó mentén ünneplésre összegyűlt 30 ezres tömeg előtt.


Dátum: 2004-05-01 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22943
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:20.905828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus a lettek egyik legszebb nemzeti sajátosságának mondta az ünneplés művészetét, hozzátéve, hogy énekelve ünnepelnek. A tömegben miniszterek és egyszerű állampolgárok kórusban zengték a népdalokat és a rockzenei slágereket.

Énekléstől volt hangos pénteken este Litvánia is, amelynek fővárosában, Vilniusban nemzeti és uniós lobogókat lengetve ötvenezres tömeg gyűlt össze a csatlakozás alkalmából rendezett ünnepi koncertekre. "Ünnepeljük Litvánia hazatérését" - hangoztatta Arturas Paulauskas ideiglenes államfő az ünneplő tömeg előtt.

Észtországban hasonlóan vidám ünnepségeken köszöntötték az európai uniós csatlakozást, a főváros, Tallinn utcái megteltek ünneplő fiatalokkal és turistákkal.

A három balti köztársaságban helyi idő szerint pénteken éjfélkor - az időeltolódás miatt közép-európai idő szerint este tizenegy órakor - felvonták az Európai Unió lobogóját.

A balti országokban, amelyek 1940 és 1991 között a Szovjetunióhoz tartoztak, hagyomány volt, hogy a lakosság népdalok dúdolásával fejezte ki: meg kívánja őrizni nemzeti azonosságtudatát és reménykedik abban, hogy országa egykor szabad lesz.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek