Május 1., Moszkva: világ proletárjai egyesüljetek!
Moszkvában ezrek vettek részt az orosz politikai erők és szakszervezeti mozgalmak május elsejei felvonulásain.
Dátum: 2004-05-01 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:23.676015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kommunisták és híveik ötezres tömege vörös zászlókat lengetetett. Felirataikon a Szovjetunió újjáélesztését, a világ proletárjainak egyesülését és a népek barátságának feltámasztását szorgalmazták. Elítélték ugyanakkor a rablónak nevezett privatizációt és a föld eladását. Az Egységes Oroszország és a szakszervezeti szövetség háromezer híve a szociális jogok védelmében a társadalombiztosítási rendszer reformját sürgette Moszkvában.
radio.hu - fideszfrakcio.hu