A kormány politikája se nem szociális, se nem igazságos
Gerhard Schröder kancellár nélkül, ám a kancellár politikáját keményen bírálva emlékeztek meg a német szakszervezetek szombaton május 1-jéről, a munka ünnepéről. Michael Sommer, a Német Szakszervezetek Szövetségének (DGB) elnöke élesen bírálta a német kormány reformpolitikának nevezett, szociális megszorításokat tartalmazó irányvonalát.
Dátum: 2004-05-01 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:24.930558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány politikája se nem szociális, se nem igazságos - jelentette ki Sommer a berlini városháza előtt összegyűlt tömeg előtt.
A szociáldemokrata Schröder a korábbi évek gyakorlatától eltérően nem vett részt a DGB ünnepségén, s a szociáldemokrata pártot más szónok sem képviselte. Egy kormányszóvivő a kancellárnak az Európai Unió bővítésével kapcsolatos elfoglaltságára hivatkozott, de senki sem tagadta, hogy ezúttal egyik fél se kezdeményezte Schröder volt pártelnök meghívását.
Sommer jelezte, hogy a szakszervezetek vállalják a konfliktust a kormánnyal. Szerinte Németországban emberek milliói élnek úgy, hogy amijük van "kevés az élethez, de sok a meghaláshoz", s a lakosság egyharmadát "egész nyilvánvalóan leírják".
A szakszervezeti vezető szerint az ország válaszút előtt áll. Megengedhetetlen, hogy a politikai irányvonalat a nagy konszernek határozzák meg, az embereket pedig a globális versenyre hivatkozva, vagy a termelés külföldre telepítésével riogatva zsarolják - hangoztatta.
A DGB adatai szerint május 1. németországi ünnepségein több százezer ember vett részt.
MTI - fideszfrakcio.hu