Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négy amerikai katona vesztette életét Irakban

Négy amerikai katona halt meg Irakban az elmúlt huszonnégy órában különböző támadások következtében. Az amerikai katonákat Bagdadban és a síiták lakta Amára város körzetében ölték meg, közölte az Irakot megszállva tartó amerikai vezetésű koalíciós erők egyik katonai tisztségviselője vasárnap.


Dátum: 2004-05-02 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22960
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:26.155531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Feltételezett síita milicisták vasárnapra virradóra Nedzsef síita szent városban aknavetőkkel és gránátokkal támadták az amerikai erőket. A támadás célpontjai között szerepelt az amerikai vezetésű közigazgatás irodája is. Ezeknek az akcióknak nem voltak áldozatai.

Továbbra is nagy a feszültség Nedzsefben és környékén, ahol Muktada asz-Szadr síita lázadó vallási vezető milicistái ellenőrzik a vidék nagy részét. Szadrt egy vele rivális vallási vezető egy évvel ezelőtti meggyilkolásáért szeretnék kézre keríteni az amerikaiak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek