A MAGOSZ a földtörvény felülvizsgálatát kéri
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége azt kérte a köztársasági elnöktől, hogy a módosított földtörvényt küldje vissza az Országgyűlésnek megfontolásra.
Dátum: 2004-05-02 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22961
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:26.517637, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A mi jelenlegi törvénymódosításunk még az előző év október-novemberi tervezetekhez képest is egy felpuhított, egy megengedő törvény - véli Jakab István, az érdekképviselet elnöke. Mert elsősorban nem arra koncentrál, hogy hogyan lehet a földet megtartani a magyar gazdánál, hanem arra koncentrál, hogy ugyan hogyan lehet biztosítani a lehetőséget a nyugat-európai befektetőknek, vagy éppen a már hazánkban földet bérlő európai uniós gazdáknak, hogy meg is vásárolhassák azt.
- A nyugat-európai farmereknek és gazdáknak sokkal több pénzük van, mint a magyar gazdálkodóknak, akkor miért nem jó, hogy ők itt vannak?
- A magyar falvakban élő magyar gazdáknak esélyt kellene adni, hogy még versenyképesebb, még nagyobb földterületeken tudjanak gazdálkodni. Nem pedig ráengedni a versenyt, nem pedig a tőkét ráengedni. Pontosan tudja minden gazda, hogy az ő számára a lehetőségek végesek. Ha most nem vásárolja meg a földet, az unokájának sem lesz lehetősége. Mi legyünk tőkeerősek, ne pedig a versenytársaink. De ha a versenytársainkat velünk szemben helyzetbe hozzák azáltal, hogy az Európai Unióban is szokatlan gyakorlatot alkalmazunk, akkor mi véglegesen vesztesek leszünk.
Forrás: Kovács Kriszta, Magyar Rádió
fideszfrakcio.hu