Gyűlik az aláírás a Szent Margit Kórházért
Óbudán a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Óbudai Szervezete közel 4000 aláírást gyűjtött, és ennek során kiderült: párthovatartozás nélkül igen nagy a felháborodás a Szent Martgit Kórház ügyében. Ezért Bús Balázs, a Fidesz III. kerületi elnöke nyílt levelet intézett az ügyben a Margit Kórház Felügyelő Tanácsának Elnöke számára.
Dátum: 2004-05-03 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22979
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:32.195389, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nyílt levél
Dr. Havas Szófia
Margit Kórház Felügyelő Tanács Elnöke
Fővárosi MSZP frakció
1052 Budapest, Városház u. 9-11.
Tisztelt Havas Szófia Képviselő Asszony!
A hónap elején kiszivárgott az a - Dr. Szolnoki Andrea (SZDSZ) főpolgármester-helyettes által jegyzett - határozati javaslat, mely "javasolja a Szent Margit Kórház onkológia profilú szakkórházzá átalakítását a manuális osztályok egyidejűleg történő megszüntetésével."
A fent jelzett javaslat ellen Óbudán - a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Óbudai Szervezete - idáig közel 4000 aláírást gyűjtött, és azt kell mondanom, hogy párthovatartozás nélkül igen nagy a felháborodás.
Ezért arra kérem, haladéktalanul hívja össze a Margit Kórház Felügyelő Tanácsát, a fenti javaslatról alkossanak véleményt, majd e véleményről tájékoztassák az óbudai lakosságot és a képviselőtestületet.
Segítségét köszönve:
Óbuda, 2004. május 3.
Bús Balázs
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Óbuda-Békásmegyeri Szervezet
elnök
Kapják még:
Dr. Badacsonyi Szabolcs (SZDSZ) FT. Tag, óbudai képviselő
Dr. Rácz Béla (MSZP) FT. Tag, óbudai képviselő
Szász Domokos (SZDSZ) fővárosi és óbudai képviselő
Bihari Gábor (MSZP) fővárosi és óbudai képviselő
Dr. Kupper András (Fidesz) fővárosi frakcióvezető
Dr. Gusztonyi Ágnes Margit Kórház főigazgatója
Média