Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Privatizálják a Club Aligát

A pártállami időkben zárt területnek számított, és egy szűk hatalmi elit pihenési, képzési céljait szolgálta. 5 kilométer hosszú partszakaszt foglal el, és amennyiben a tulajdonos klubjellegűen, zárt egységként üzemelteti, újra megfosztja a környék polgárait a vízhez való szabad lejutás lehetőségétől.


Dátum: 2004-05-03 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:32.790505, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Club Aliga privatizációjának terve egy régóta függőben lévő kérdés, amely több mint egy évtizede tartja bizonytalanságban az országot, de elsősorban a Balaton vidékén élő embereket. Ezért úgy gondoljuk, elvárható a kormánytól, hogy nyíltan és világosan tájékoztassa az embereket az évek óta fennálló bizonytalan állapot megoldásával kapcsolatos elképzeléseiket illetően - hangsúlyozza Bóka István. A Fidesz képviselője úgy véli:

- A balatoni régió, valamint a környékbeli települések lakóinak aggodalmait indokolttá teszik azok az utóbbi időben a sajtóban napvilágot látott hírek, melyek az ingatlan közeljövőben történő értékesítéséről szólnak. Ez egy olyan probléma, amelynél számtalan különböző érdekre kell tekintettel lenni, ezért nem elég az ügyet pusztán privatizációs kérdésként kezelni, hanem a gazdasági-pénzügyi szempontokon túl figyelembe kell venni a társadalmi igényeket is, amelyek talán még az előbbieknél is fontosabbak.

A komplexum eladását, amely a pártállami időkben zárt területnek számított, és egy szűk hatalmi elit pihenési, képzési céljait szolgálta, a rendszerváltozást követően többször tervbe vették, de az értékesítés rendre meghiúsult. A környéken élők vagy nyaralók érdekei szinte egyáltalán nem találkozott a lehetséges befektetők érdekeivel. Nem véletlen tehát, hogy a helybeliek és az egyéb érdekeltek közül sokan tartanak a magánosítástól.

- Az aggodalom, sok más mellett, abból fakad - mondja Bóka István, hogy Balatonvilágos túlnyomó részben nem rendelkezik olyan nyitott és szabad part menti területtel, amely a lakosság és az üdülésre, pihenésre vágyó nyaralóvendégek kikapcsolódási lehetőségeit szolgálná. A tóhoz való lejutás egyedül a Club Aliga területén keresztül lehetséges, mivel az ingatlan mintegy 5 kilométer hosszú partszakaszt foglal el Balatonakarattyától Világosig terjedően, és csak rajta keresztül közelíthető meg a helyi hajóállomás is. Mindezekből kitűnik, hogy amennyiben egy befektető megveszi a területet és az épületeket, és azt klubjellegűen, zárt egységként üzemelteti, megfosztja a környék polgárait a vízhez való szabad lejutás lehetőségétől.

A képviselő egyértelmű álláspontja szerint a mindenki számára előnyös és egyben tartós rendezés érdekében nem kerülhető meg, hogy az esetleges értékesítés során csak az épületek legyenek eladhatóak. A park, az utak és parti sáv kerüljön önkormányzati tulajdonba, ezáltal garantálható a terület nyitottságának megőrzése, a gyalogosforgalom, a kerékpárosok és a korlátozott mértékű gépjárműforgalom számára. Ezáltal lehetővé válik, hogy az ott lakók és a nyaralók szabadon lejuthassanak a vízpartra, és ne kelljen kerülő úton eljutniuk a települések intézményeihez, üzleteihez. Megkülönböztetett figyelmet érdemel, érdemelne a terület különösen szép fekvése, a gazdag növényállománnyal rendelkező park is, amely együttesen megőrzendő természeti érték.

- A Balaton - hangsúlyozza Bóka István - összeköt embereket, településeket, közösségeket. Elég csak arra gondolnunk, hogy a Balaton környéke eddig az egyetlen olyan térség, amely komolyabb regionális aktivitást mutat, lévén ott a tó, amely egyfajta regionális kapocs funkcióját is betölti. Egy esetleges átgondolatlan magánosítás által Világos esetében, részben ettől a kapocstól lenne megfosztva a part menti település A legfontosabb, hogy ne szűnhessen meg a tó összekötő szerepe az elzártság révén, és biztosítva legyenek azok a vízpart nyújtotta előnyök, amelyek a többi part menti település rendelkezésére állnak. Vajon a kormány most is egy újabb átgondolatlan, az emberek érdekeit figyelmen kívül hagyó privatizációra készül?

***

Csizmár Gábor államtitkár szerint a kormány hosszú távon, a regionális fejlődés érdekében, az európai uniós csatlakozással összefüggésben gondolkodik a Club Aligáról, és "természetesen" körültekintően fogja meghozni a döntését.

Meglátjuk, - ha meglátjuk..!

gondola - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek