Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Medgyessy-kormány derékba töri a magyar kórházi ellátást

Mit javasol a kórházaknak? Küldjék el dolgozóikat? Egyszerűsítsék az étrendet? Osztályokat szüntessenek meg? Esetleg a betegek gyógyszerein és kötszerein spóroljanak? - fogalmazta meg Selmeczi Gabriella a Fidesz Kökény Mihály egészségügyi miniszterhez intézett kérdéseit hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-05-03 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22982
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:33.107847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nagyon úgy tűnik, nyár elejére derékba törik a magyar kórházi ellátást - mondta Selmeczi Gabriella országgyűlési képviselő.

A tavalyi évben, amikor a 2004-es költségvetést tárgyalták, már mindenki figyelmeztetett arra, hogy baj lesz ha pénzt vesznek el az egészségügytől. Minden aggodalom és tiltakozás ellenére pontosan ez történt. A szocialisták pénzt vettek el a kórházaktól - jelentette ki a politikus.

A szocialisták ellehetetlenítik a kórházak működését

A Magyar Orvosi Kamara, a Kórházszövetség és más szakmai és betegszervezetek az idei év elején ismét elmondták, hogy a saját területükön mekkora problémákat fog okozni, ha pénzt vonnak el az egészségügytől.

Mindezek ellenére az idén februárban jelent meg az a Kökény Mihály által jegyzett rendelet, amely második körben is pénzt vett el az egészségügytől.

A kórházszövetség szerint közel minimum 30 milliárd forint hiányzik az idei kórházkasszából.

A Fővárosi Közgyűlés Egészségügyi Bizottságának SZDSZ-s elnöke szerint a fővárosi fekvőbeteg ellátásból 6 milliárd forint hiányzik a budapesti kórházak működtetéséhez, az egyik szocialista egészségügy-politikus pedig egyenesen így fogalmazott:

"az a veszély fenyeget, hogy az egészségügyi intézmények ellehetetlenülnek"

Rendbe tesszük az egészségügyet, ígérte az SZDSZ

Most bekövetkezett, amitől tartott a társadalom - hívta fel a figyelmet Selmeczi Gabriella, majd rámutatott: Bonyhádtól 90 milliót, Berettyóújfalutól 300 milliót, Makótól 200 milliót, Siklóstól 120 milliót, Hódmezővásárhelytől 140 milliót, Sátoraljaújhelytől 180 milliót, a Szegedi Gyermekkórháztól pedig 60 milliót vesz el a szocialista - szabad demokrata kormány ebben az évben.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a Szegedi Gyermekkórháztól elvett 60 millió az intézmény éves költségvetésének közel 20 százaléka.

- Folytathatnánk a sort, hiszen minden egészségügyi intézmény költségvetéséből 15-20 százalékot vesznek el - jelentette ki a politikus.

Selmeczi Gabriella a továbbiakban elmondta: sok helyen a kórházak már nem tudnak "költségeket megtakarítani", mert nincs miből. Ezért az intézmények arra kényszerülnek, hogy osztályokat zárjanak be, és egészségügyi dolgozókat bocsássanak el. Ez történik például Szigetváron és Tatabányán, de veszélyben van a siklósi szülészeti osztály is.

Kökény Mihály egészségügyi miniszter létére teljesen érzéketlen a beteg emberek gondjaira és kiszolgáltatott helyzetére. Még a szocialista miniszterelnök, Medgyessy Péter is jobban látja a kórházak tragikus helyzetét, hiszen mint mondta: "katasztrofális állapotok vannak a kórházakban, a rendelőkben nőnek a várakozási idők, drágult a gyógyszer, műtétekre várni kell" - jelentette ki a politikus.

- Kérdezzük Kökény Mihályt: mit javasol a kórházaknak? Küldjék el dolgozóikat? Egyszerűsítsék az étrendet? Osztályokat szüntessenek meg? Esetleg a betegek gyógyszerein és kötszerein spóroljanak? - fogalmazta meg a politikus az egészségügyi miniszterhez intézett kérdéseit.

- Ön mire számít, ha megbetegszik, melyik kórházban kívánja magát kezeltetni? Mit javasolt az állampolgároknak, hogy hova menjenek, melyik az a kórház, amelyet nem érint az Ön miniszteri tevékenysége? -tette hozzá Selmeczi Gabriella.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek