Törölték Aznar és Smith találkozóját
Spanyolország hétfőn törölte José Maria Aznar spanyol kormányfő és Ian Duncan Smith, a brit Konzervatív Párt vezetőjének hétfőre meghirdetett, Gibraltár jövőjéről szóló találkozóját.
Dátum: 2002-05-27 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2189
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:24.893215, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az AFP egy spanyol kormánytisztviselőtől úgy értesült, hogy Duncan Smith felkeresi a Spanyolország déli részén fekvő 6 négyzetkilométer területű Gibraltárt, brit gyarmatot, és ezért nem lesz megbeszélés. A madridi külügyminisztérium tájékoztatása csak annyit tartalmaz, hogy a találkozóra az időpont most alkalmatlan.
Hétfői brit lapok azt írták, hogy azért nem kerül sor a párbeszédre, mert Duncan Smith nem hajlandó rugalmas álláspontra helyezkedni Gibraltár ügyében. Az AP emlékeztetett arra, hogy Smith ellenez minden olyan megoldást, amely a brit fennhatóság megszüntetését célozza Gibraltáron. A konzervatív politikus egyébként is szigorú ellenzője a két kormány között a brit gyarmat jövőjéről folyó tárgyalásoknak.
A Konzervatív Párt hétfőn Londonban közölte, hogy a spanyol kormány döntése nyomán törölték Smith egész útját. A tervek szerint más politikusokkal is találkozott volna.
Gibraltár majd 300 éve Nagy-Britanniához tartozik. Az Ibériai-félszigeten lévő kicsiny terület az 1713-as utrechti szerződés értelmében Spanyolországhoz kerülne, ha London lemondana fennhatóságáról. Gibraltár 1969-ben elfogadott alkotmánya azonban kimondja, hogy a helyi lakosság népszavazáson dönthet a terület hovatartozásának a megváltozatásáról.