Az EU-polgárok személyivel nem utazhatnak Angliába: mint a pakisztániak
Brit sajtójelentés szerint zűrzavart okozott a brit határátkelőknél, hogy az új EU-tagállamok polgárai országaik londoni nagykövetségétől úgy értesültek: személyi igazolvánnyal is beléphetnek brit területre.
Dátum: 2004-05-03 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:36.569316, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A The Sun, a világ legnagyobb bulvárlapja, amely hétfőn az új EU-országokból előző nap érkezett "bevándorlókról" közölt riportot, azt írta: indulatos jelenetek zajlottak le már a csatorna calais-i oldalán, mert a brit bevándorlási hivatalnak a francia oldalra telepített beléptető tisztjei nem akarták beengedni a csak személyi igazolványaikkal utazó kelet-európaiakat.
A lap megszólaltatott egy Nagy-Britanniában élő francia állampolgárt, aki egy cseh busszal utazott vissza Prágából Londonba, és aki elmondta: a busz cseh és szlovák utasai "igen fenyegetően léptek fel" a brit beléptető személyzet tagjaival szemben, akik nem akarták őket beengedni útlevél nélkül. A kelet-európai beutazók azt mondták: követségeik tájékoztatása szerint Nagy-Britanniába az új tagállamokból a csatlakozás után személyi igazolvánnyal is be lehet lépni.
A beszámoló szerint a brit bevándorlási hivatal tisztségviselői "némi magasabb szintű egyeztetés után" végül beengedték az útlevél nélküli utazókat, de a lapnak a hivatal egy név nélkül idézett alkalmazottja azt mondta: "egyértelműen nem felel meg a valóságnak az", hogy Nagy-Britanniába személyi igazolvánnyal is be lehet utazni.
A brit belügyminisztérium ügyeletes szóvivője az MTI érdeklődésére hétfőn maga is azt mondta, hogy a brit határokon kötelező az útlevél felmutatása. Arra a kérdésre, hogy ez az új EU-tagállamok polgáraira is vonatkozik-e, az illetékes kijelentette: a régi és az új EU-tagállamokból érkezők egyaránt útlevéllel léphetnek csak be brit területre, "ugyanúgy, mint azok, akik például Pakisztánból érkeznek".
A londoni magyar diplomáciai képviselet által kiadott tájékoztatóban - hasonlóan a többi új tagállam követségeinek tájékoztatójához - is az szerepel ugyanakkor, hogy Nagy-Britanniába az EU-állampolgárok útlevéllel vagy érvényes személyi igazolvánnyal léphetnek be.
A hétfői nagy-britanniai munkaszüneti napon a londoni magyar konzulátus zárva tartott, így nem volt elérhető a helyzet tisztázása végett.
Nagy-Britannia nem részese az uniós belső határellenőrzést felszámoló schengeni egyezménynek, és határátkelőin minden belépőt ellenőriz. Az EU-tagállamokból érkezők mindazonáltal külön folyosón léphetnek be, és - jóllehet útiokmányaikat fel kell mutatniuk - őket nem vetik alá részletes kihallgatásnak a beutazás céljáról, ahogy azt az unión kívülről jövő utasokkal teszik.
Nagy-Britanniának az Ír Köztársasággal van kétoldalú megállapodása arról, hogy a két ország közötti utazás belföldi utazásnak számít, és itt valóban semmilyen útlevél-ellenőrzésen nem esnek át az utazók. A brit repülőterek eligazító táblái a belföldi járatok kapui felé vezető folyosókra terelik az Írországba tartókat is.
MTI - fideszfrakcio.hu