Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A modern köztársaság építésének újabb áldozatai

Szijjártó Péter interpellációjában azt szerette volna megtudni, hogy vajon miként lehet, hogy ismét újabb áldozatai vannak a szocialista árokbatemetésnek. Veres János államtitkár szerint a KSH volt elnöke bevallottan jobboldali-konzervatív gondolkodású volt. Szijjártó Péter rámutatott: Veres János bevallotta a politikai tisztogatást, és leszögezte: a gazdasági mutatók javításához nem a KSH éléről kell három személyt elmozdítani, hanem a kormány éléről tizennyolcat. Szijjártó Péter interpellációját szó szerint, a miniszteri választ és a képviselői viszontválaszt összefoglalva közöljük.


Dátum: 2004-05-03 15:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23000
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:38.787071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Államtitkár Úr!

Amióta a szocialisták kormányon vannak, az állandóan harsogott árokbetemetés helyett az árokba temetés politikáját folytatják. Azt az árokba temetési politikát, melynek folyamán Medgyessy Péternek a független intézmények vezetőire irányított célkeresztjébe került a legfőbb ügyész, a bankfelügyeleti elnök, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a teljes bírói kar, majd a Központi Statisztikai Hivatal elnöke és legutóbb a hivatal két elnökhelyettese.

Nézzük, mi is történt legutóbb? A tavalyi év végén a kormány - élén az azóta megbukott László Csaba pénzügyminiszterrel - letette a nagyesküt, hogy az infláció 2004-ben nem fogja elérni a 6 %-ot, és ezen adat alapján tervezték meg az idei évi költségvetést is. A Központi Statisztikai Hivatal elnöke, Mellár Tamás ezzel szemben 7 % körülire jelezte előre a pénzromlás mértékét. Nem volt kérdés, hogy Mellár Tamás már ekkor kivívta a kormány haragját. Nos tehát, 2003 novemberében a Központi Statisztikai Hivatal elnökének előrejelzése nagyobb éves inflációt valószínűsített - és lám, lám, neki lett igaza. Ha azonban a gazdasági folyamatok az ő szakmai hozzáértését igazolták vissza, akkor vajon miért kellett leváltani Mellárt Tamást? Azt a Mellár Tamást, akit az ENSZ Statisztikai Bizottsága elnökének választottak és akit az Eurostat az EU statisztikai rendszerének továbbfejlesztésére kért fel. Vagyis Mellár Tamás a világon mindenütt egyöntetű elismerésnek örvend, csak a magyar kormánynak nem jó valamiért. Csak nem azért, mert ő mondta ki az igazat?

A statisztikai hivatalban folyó politikai tisztogatás azonban még ekkor sem ért véget, hiszen az új elnök húsvétkor azt közölte Vukovich Gabriella és Soós Lőrinc elnökhelyettesekkel, hogy az ő megbízatásuk is lejárt. Mindezek után csak a hivatal dolgozói iránt érzett tiszteletünk tart vissza a gyanú megfogalmazásától, mely szerint ezentúl politikai megrendelésre fognak készülnek a statisztikai adatok.

Tisztelt Államtitkár Úr!

Miért váltották le a Központi Statisztikai Hivatal elnöke után a hivatal két elnökhelyettesét is?

Önök mindenkit le fognak váltani, aki fontosabbnak tartja a szakmai kérdéseket a politikai elvárásoknál, hogy az igazság kimondását pedig a kormányzati lózungoknál?

Tisztelt Államtitkár Úr!

Önök szerint a modern köztársaság építése a jogállam független intézményeinek lerombolásából áll?

Hányszor kell még figyelmeztetnie az EU-nak Medgyessy Péter kormányát, hogy térjen vissza a demokratikus keretek közé?

Valóban politikai okok?

Veres János államtitkár szerint Mellár Tamás bevallotta, hogy jobboldali-konzervatív érzelmű közgazdász, és jósolt is, ezért szereptévesztett. Pukli Péter kinevezése nem politikai természetű volt, a KSH élén pedig új struktúra jön létre az EU-ban, ezért váltak meg a két igazgatóhelyettestől.

Valóban politikai okok

Szijjártó Péter nem fogadta el a választ, és viszontválaszában rámutatott: ha Mellár Tamást az ENSZ Statisztikai Bizottsága elnökének választották meg, és az Eurostat az EU statisztikai rendszerének továbbfejlesztésére kértek fel - akkor miért gond az, hogy jobboldali-konzervatív gondolkodású közgazdász? Ezzel a kormány elismerte, hogy politikai okok miatt váltotta le a KSH korábbi elnökét. Szijjártó Péter továbbá arra is rámutatott, hogy a gazdasági mutatók javításához nem a KSH éléről kellene három személyt elmozdítani, hanem az első sorban ülő 18 embert.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek