Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsányék vörös iszapja és a környezetszennyezés

Pap János Győr-Moson-Sopron megyei fideszes képviselő azt szerette volna megtudni azonnali kérdésében, miképp történhetett meg, hogy Mosonmagyaróvár önkormányzatától nem kért engedélyt a - nagyrészt Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló - MOTIM Rt. a veszélyes hulladék tárolásához. Bár Kis Zoltán, a környezevédelmi minisztérium államtitkára számára valakik előre megírták a választ, így sem tudott magyarázatot adni a kérdésre.


Dátum: 2004-05-03 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:42.806544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bár két esztendeje már megszűnt a timföldgyártás a MOTIM-nál, nem számolták fel a környezetre káros hulladék tárolását. Ötből négy tárolóban nincs védelem a leszivárgó veszélyes hulladék ellen. A térség fideszes képviselője rámutatott: további veszélyes hulladék befogadásáról van ismerete, ám közmeghallgatás helyett csak elhallgatás történt, és meglepő módon nem Mosonmagyaróvárra, hanem Győrbe küldték egy alkalommal engedélyeztetésre a veszélyes hulladék tárolására vonatkozó kérelmet.

Bár az azonnali kérdésre adott válaszában Kis Zoltán papírról olvasva kimerítő terjedelemben mutatta be a MOTIM Rt. történetét, arra nem tudott választ adni, hogyan lehet, hogy az engedélyeztetés elkerülte Mosonmagyaróvárt és a mosonmagyaróváriakat, és nem tartotta valószínűnek azt sem, hogy mindennek Gyurcsány Ferenchez köze lenne.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek