Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Európai Senior Unio alelnöke lett Aszódi Pál

Az elnöki tisztséget ismét Bernhard Worms töltheti be, Aszódi Pált, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Nyugdíjas Tagozatának országos elnökét a szervezet alelnökévé választották meg - áll a Fidesz közleményében.


Dátum: 2004-05-03 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23014
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:43.154413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közleménye

Az Európai Senior Unió 2004. április 27-29. között rendezte meg V. kongresszusát a németországi Bad Godesbergben. A szervezet 1995-ben alakult meg Madridban. Működési alapelvei közé tartozik az erkölcsi, gazdasági és szociális követelmények közötti összhang megteremtése, az emberi szabadság, a szolidaritás biztosítása. A mostani találkozón tizenkilenc európai ország huszonnyolc tagszervezete vett részt. A jelenlévők egy nyilatkozatot fogalmaztak meg, amely elsősorban az idősek jogait biztosító célkitűzéseket tartalmazza. Ezek közé tartozik a tanulás lehetősége idős korban, a nemzedékek aktív együttműködése és az idősek európai uniós képviseleti jogának biztosítása a politikai és a gazdasági életben.

A kongresszuson felszólalt Helmut Kohl, volt német szövetségi kancellár és Angela Merkel, a CDU pártelnöke. A díszvendégek között szerepelt Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament néppárti frakciójának elnöke, aki szintén beszédet mondott a találkozón.

Az Európai Senior Unió tisztségviselőiről is szavaztak a résztvevők Bad Godesbergben. Az elnöki tisztséget ismét Bernhard Worms töltheti be, Aszódi Pált, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Nyugdíjas Tagozatának országos elnökét a szervezet alelnökévé választották meg.

Fidesz

Sajtóosztály

Budapest, 2004. május 3.

Kapcsolódó elemek