Szocialista aktivisták Pécsett: ajánlószelvényért utazás és havi juttatás
Pécsett a Fidesz városi irodájához az elmúlt időszakban számos bejelentés érkezett visszaélésekkel kapcsolatban. A nevüket és címüket is adó lakók szerint főleg a nyugdíjasokat környékezik meg a szocialista párt beszedői, klubtagságot és rendszeres havi juttatásokat ígérnek ajánlószelvényükért cserébe. Az MSZP helyi elnöke cáfolja a vádakat.
Dátum: 2004-05-04 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:46.340927, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Bánki Donát utca egyik tízemeletes épületében minden ajtón becsöngetett két fiatalember, majd a lakókat megfenyegetve, igen trágár hangnemben követelték a kopogtató cédulákat, az MSZP számára. Az Endresz György utcából nyugdíjasok jelezték, klubtagsággal és havi rendszeres juttatással, valamint bel- és külföldi utaztatással kecsegtették őket, amennyiben átadják az ajánló szelvényeket. Az agitátor még azt is mondta, ezeket a szolgáltatásokat akkor is megkapják, ha nem tagjai az MSZP-nek.
A Veress Endre utca egyik épületének postaládájában csak az üres, névre szóló borítékot vehették át az ott lakók, de a kopogtatócédulákat addigra valaki már eltűntette belőlük.
Az MSZP városi elnöke szerint kizárt, hogy a párt aktivistái ilyen módszerekhez folyamodnak, elsősorban ugyanis közterületeken és a város forgalmas pontjain gyűjtik az ajánló szelvényeket. Juhász István MSZP Pécsi Szervezetének elnöke szerint vélhetően egyes kisebb pártok próbálnak az MSZP-re hivatkozva ajánlószelvényekhez jutni.
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu