Berlusconi rekordot dönt
A világháború utáni olasz köztársaság legtovább hivatalban lévő kormányát mondhatja magáénak Silvio Berlusconi, akinek kabinetje szerdán 1060. napja lesz hivatalban.
Dátum: 2004-05-04 09:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23025
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:46.655768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Berlusconi-kabinet ezzel a második világháború utáni Olaszország eddigi "kormányzási csúcstartóját", a szocialista Bettino Craxit előzi meg, akinek kormánya 1059 napig volt hatalmon (1983 és 1986 között).
Silvio Berlusconi a 2001-es választásokon elért jelentős támogatásnak, a Szabadságjogok Háza jobboldali koalíció választási eredményének köszönheti kormánya ily hosszú életét. Berlusconi pártja, a Forza Italia és szövetségesei - a Nemzeti Szövetség (AN), az Északi Liga (LN) és a kereszténydemokraták (UDC) - az olasz törvényhozás alsóházában 348 mandátummal rendelkeznek a 618-ból, míg a szenátusban 179 helyük van a 321-ből.
A Berlusconi-, illetve a Craxi-kabinet után a harmadik helyen áll 876 napos hatalommal Romano Prodi - az Európai Bizottság jelenlegi elnöke - baloldali Olajfa-kormánya, amely 1996 májusa és 1998 októbere között irányította Itáliát. Sorrenben ezután Aldo Moro kereszténydemokrata kormánya (1966 februárja-1968 júniusa) és elődje, Alcide De Gasperi kabinetje (1951 júliusa-1953 júniusa) következik.
A II. világháborút követően Itáliának eddig 54 kormánya volt, de "csak" 24 kormányfője, hiszen néhányan közülük többször is kormányt alakítottak. Az olasz kormányok átlagos élettartama tehát alig több mint egy esztendő.
MTI - fideszfrakcio.hu