Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokorni Zoltán: Medgyessy feltételeket szab a kormányprogram teljesítéséhez

Medgyessy Péter azzal az ambícióval állt az ország és a parlament nyilvánossága elé, hogy megválaszolja a kormányának programjáról szóló vitában felmerült súlyos kérdéseket, ehelyett azonban kioktatásban volt része a parlamentnek - mondta Pokorni Zoltán hétfőn reagálva a később megválasztott miniszterelnöknek a kormányprogram elfogadása előtt elmondott országgyűlési beszédére.


Dátum: 2002-05-27 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:26.087725, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnöke, a parlamenti frakció vezetője egy régi közmondást idézett, miszerint mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van neki.

Az általa kioktatónak és fölényeskedő hangvételűnek nevezett beszédből kiemelte, hogy Medgyessy Péter "származási alapon politizál". A fideszes politikus szavai szerint Medgyessy Péter családjának erdélyi származása elegendő volt arra, hogy megkerülje a határon túli magyarok jövőjére vonatkozó súlyos kérdésekre adandó választ.

- A határon túl élő magyarokért cselekedni kell, nem a származásra hivatkozni, mert a származás soha nem lehet érdem, csak a tett - fogalmazott Pokorni Zoltán.

A Fidesz frakcióvezetője szóvá tette azt a feltételt is, amelyhez - elmondása szerint - Medgyessy Péter saját programjának teljesítését kötötte, azaz csak akkor vannak meg a forrásai az új kormánynak ígéretei teljesítéséhez, amennyiben a leköszönő kormány helytálló tájékoztatást adott az ország állapotáról. Megjegyezte, a köztársaság kormányának döntései nyilvánosak, a Magyar Közlönyben, vagy a Határozatok Tárában olvashatóak.

- Rég elmúlt az 1990 előtti időszak, amikor Medgyessy Péter politizálni kezdett és el lehetett titkolni döntéseket - jelentette ki Pokorni Zoltán.

Véleménye szerint Medgyessy Péter már előre igyekszik kibúvót keresni a választási ígéretek teljesítése alól, ahogy megtette ezt már Horn Gyula 1994-ben, "amikor is az ígéretekben dúskáló kampány után széttárta karját, és az Antall-Boross-kormányra hárította" a szocialista ígéretek teljesítésének elmaradását. A Fidesz elnöke úgy vélekedett, ennek tragikus következménye volt: a Bokros-csomaghoz vezetett. Hozzáfűzte, Medgyessy Péter most valami hasonlóval próbálkozik.

- De mint minden, amit kétszer próbálnak meg a történelem során, először tragédia formáját ölti, másodjára már komédia lesz belőle - mondta Pokorni Zoltán.

Kapcsolódó elemek