Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Káosz és kilátástalanság az egészségügyben

Az Orbán-kormány alatt az egészségügyben elkezdődött a sürgősségi rendszer kialakítása, volt érvényes gyógyszerár-megállapodás, és egy egészségfejlesztési programot is kidolgoztak a szakemberek. A szocialista kormányzatnak csak az elért eredményeket kellett volna megtartania, ehelyett azonban mára káosz és kilátástalanság uralja az egészségügyet - mondta Gógl Árpád keddi napirend előtti felszólalásában.


Dátum: 2004-05-04 10:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:46.946737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő elmondta, hogy a szocialista kormány első évében az egészségügyi dolgozók béremelésének köszönhetően valóban jelentős gyarapodás volt az ágazatban, az idei évben azonban már csökkenés figyelhető meg az egészségügyi ráfordításokban.

A szocialisták ígéreteiről szólva Gógl Árpád emlékeztetett, hogy a csontritkulásban és szívbetegségekben szenvedők azóta sem jutottak ingyenes gyógyszerekhez. Ehelyett a gyógyszerfronton ötvenmillió forintos hiány van - tette hozzá. A nővéreknek a példaadó bérrendezésen túl hűségjutalmat ígértek a szocialisták, amire azóta is várnak. Az orvosoknak a túlmunka megbecsülését ígérték, de ezt sem fizették meg - jelentette ki Gógl Árpád.

A fideszes képviselő felhívta a figyelmet, hogy a "több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek" szocialista szlogenből annyi valósult meg, hogy a többlet terheket a rendelőket, az egészségügyi intézményeket fenntartó önkormányzatok nyakában varrták.

Kapcsolódó elemek