Újraépíti a külföldi tudósítói hálózatot az MTV
Újraépíti külföldi tudósítói hálózatát a Magyar Televízió (MTV) - mondta el Nika György megbízott aktuális igazgató a közszolgálati médium keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-05-04 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23040
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:51.362783, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Megpróbálunk egy külföldi tudósítói hálózatot létrehozni, amely elsősorban az uniót fedné le, de vannak merészebb elképzeléseink is" - mondta, hozzátéve: londoni munkatársukat - a BBC egyik tudósítójának személyében - már megtalálták, leendő berlini tudósítójukkal még tárgyalásban vannak.
"Európában mindenképpen bővíteni akarunk" - mondta, utalva arra is, hogy korábban meglévő hálózatát az elmúlt években kénytelen volt leépíteni a médium.
A tervek között moszkvai tudósító szerződtetése is szerepel, valamint az, hogy a tengerentúlról is legyenek saját anyagai az MTV-nek - sorolta Nika György.
Elmondta azt is, ebben a hónapban helyettesítéssel töltik be az MTV brüsszeli tudósítói posztját, amely azért üresedett meg, mert Nagy Krisztina májustól Balázs Péter magyar uniós biztos sajtótitkára lett. Hozzátette: június 1-jétől foglalja el állomáshelyét D. Tóth Krisztina, aki jelenleg a híradó egyik műsorvezetője.
MTI - fideszfrakcio.hu