Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Hamász nem hagy fel az öngyilkos merényletekkel

A Hamász nem szándékozik felhagyni az Izrael-ellenes öngyilkos merényletekkel, és nem igaz, hogy egyes arab országok hivatalosan ilyesmire kérték volna - mondta hétfőn a radikális muzulmán szervezet egyik vezetője.


Dátum: 2002-05-28 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:26.678139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Haled Mesál a szervezet székhelyén, Damaszkuszban kijelentette, hogy az öngyilkos merényletek (az ő szóhasználata szerint mártírakciók) jelentik a palesztin ellenállás leghatékonyabb eszközét a "cionista erőszak", az izraeli megszállás elleni harcban.

A Hamász politikai irodájának vezetője újságíróknak adott nyilatkozatában cáfolta azokat a korábbi jelentéseket, amelyek szerint Egyiptom, Szaúd-Arábia és Jemen hivatalosan kérte a szervezetet az öngyilkos merényletek leállítására.

Mint az AP hírügynökség utal rá, a Hamász számos öngyilkos merénylet elkövetőjeként, megszervezőjeként jelentkezett a mostani palesztin felkelés (intifáda) 2000 szeptemberi kezdete óta.

Kapcsolódó elemek