Kövér László: Vállalásaiból a kormány semmit nem teljesített
A Medgyessy-kormány nem készítette fel Magyarország lakosságát, a vállalkozókat - sem a kereskedelemben, sem a szolgáltatásban, sem az iparban, de legkevésbé a mezőgazdaságban - a csatlakozás után várható következményekre - jelentette ki Kövér László Sopronban, sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-05-05 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:57.568541, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Amit ez a kormány nem végzett el az elmúlt a két esztendőben, azt a maradék két esztendőben már nem tudja elvégezni" - fűzte hozzá a Fidesz választmányi elnöke emlékeztetve arra, hogy a Medgyessy-kormány írásos dokumentumban vállalta, hogy felkészíti Magyarország polgárait, vállalkozóit, gazdáit az európai uniós csatlakozásra, a piaci versenyben való helytállásra.
"A földtörvény módosítása kapcsán a kormány és a kormánypárti többség még azt a rendelkezésünkre álló mozgásteret sem használta ki, amelyet az európai uniós csatlakozási megállapodás a magyar termőföld értelmében számunkra kinyit. Olyan földtörvény-módosítást fogadott el néhány nappal ezelőtt az Országgyűlés, amely valójában szinte felhív a spekulációra, valójában szinte kinyitja, nem is a kiskapukat, hanem a nagykapukat a külföldi spekulációs célú földvásárlás magyarországi megjelenése előtt" - jelentette ki a politikus. Rámutatott: Az Európai Unió nem cél, hanem eszköz. A cél Magyarország fölzárkóztatása, Magyarország polgárai esélyeinek növelése; az elmúlt két esztendőben ez a lehetőség kihasználatlan maradt.
Kövér László a kormány hozzáállását illusztráló, szimbolikus példának nevezte Medgyessy Péter miniszterelnöknek és Horn Gyula volt kormányfőnek a Magyar Hírlap egy körkérdésére adott válaszát, amely "nemcsak, hogy sérti Magyarország választópolgárainak egyik felét, hanem nem utolsó sorban azt mutatja, hogy ezeknek az embereknek nem csupán a múltjával van baj."
"Ha Európában mondana valaki akár volt miniszterelnökként is egy olyan kijelentést, hogy a jobboldalt ő kihagyná az Európai Unióból, én azt hiszem, hogy attól, mint valamiféle szélsőséges kijelentésekre magát ragadtató embertől, a saját pártja határolódna el először" - mondta.
Az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonák hazarendeléséről szóló MDF-es javaslatról újságírói kérdésre válaszolva közölte: a magyar kontingens iraki szerepvállalása jóval komolyabb ügy annál, minthogy "bármely kis párt kampányjátékszernek használhatná fel".
"Ez nem csupán ezt a konkrét ügyet értékeli le, hanem a népszavazás intézményét is komolytalanná teszi" - mondta, hozzátéve: az MDF is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar kontingens részt vegyen az iraki stabilizációban, és ahhoz is, hogy a csapatok mandátumát az év végéig meghosszabbítsa a parlament. A kérdés napirendre kell hogy kerüljön, elemezni kell azokat a körülményeket, amelyek közepette a katonák megbízatásuknak eleget tesznek. Amennyiben a kormány úgy látja, hogy a katonák hazahozatala szükséges, a Fidesz nem fogja ellenezni - jelentette ki Kövér László.
MTI - fideszfrakcio.hu