Bántalmaztak Újvidéken két adventista papot
Bántalmaztak Újvidéken két adventista lelkészt. A rendőrség azonnal elfogta a támadókat. Az utóbbi hónapokban megszaporodtak a Vajdaságban az etnikai kisebbségek és a nem ortodox hitűek elleni támadások. Több esetben becsmérlő feliratokat festettek templomokra, de papokat eddig nem ért támadás.
Dátum: 2004-05-05 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23066
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:59.388816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az adventista egyház keddi közleménye szerint Ljubisa Stajicot és Pásztor Zoltánt hétfő este támadta meg fiatalok egy csoportja istentisztelet után. A fiatalok egyike előzőleg bement az újvidéki adventista templomba, s szidalmazta, sértegette a hívőket.
A rendőrök előállították a támadókat. A szerbiai vallásügyi minisztérium élesen elítélte keddi nyilatkozatában a támadást.
MTI - fideszfrakcio.hu