Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hová lett a béremelések fedezete?

Szalay Ferenc, a Fidesz országgyűlési és önkormányzati képviselője kedden azt firtatta sajtótájékoztatóján, miért maradnak el a beígért közalkalmazotti béremelések.


Dátum: 2004-05-05 09:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23068
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:58:59.974894, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2002-ben 50 százalékos béremelést kaptak a közalkalmazottak, azóta azonban nem volt bérfejlesztés - mondta Szalay Ferenc. Hozzátette: további bérfejlesztésre volna szükség a bérszínvonal megőrzése érdekében, és nem csak ígéretre, mint amilyen a 6 százalékos béremelésről szóló volt.

Mint utalt rá, a témában elhangzott interpellációjára adott válasz szerint a pénz meg van a bérfejlesztésre. Akkor viszont miért nem fizették-fizetik ki? — tette föl a kérdést a képviselő.

Szolnokon körülbelül háromezer közalkalmazott dolgozik, a megígért bérfejlesztésre körülbelül 420 millió forint kellene - jegyezte meg Szalay Ferenc, aki arra is kíváncsi lenne, hogy ez a pénz hová került.

Forrás: Új néplap, 2004. május 5.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek