Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Benest nem szabad kitörölni a cseh nemzet emlékezetéből

Václav Klaus cseh képviselőházi elnök és volt kormányfő megengedhetetlennek tartja, hogy Eduard Benes egykori csehszlovák államfőt kitöröljék a nemzet emlékezetéből.


Dátum: 2002-05-28 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2198
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:27.667644, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A csehszlovák politikus születésének 118., illetve a Reinhard Heydrich cseh-morva protektorátusbeli náci helytartó elleni merénylet 60. évfordulója alkalmából hétfőn este Prágában tartott megemlékezésen Klaus a cseh demokrácia és nemzeti önállóság jelképének nevezte Benest, akinek a modern cseh történelem legnagyobb személyiségei közt van a helye.

"Kötelességünk, hogy tanulmányozzuk munkásságát és hagyatékát, tanuljunk belőle és védjük. Nem engedhetjük meg, hogy ma olyan emberek próbálják meg kitörölni őt a nemzet emlékezetéből, akik meg se közelítik nagyságát" - jelentette ki Klaus.

A vezető cseh politikus nyilván azokra a bírálatokra reagált, amelyek annak kapcsán érik az utóbbi időben Benest, hogy a II. világháború után kitelepíttette Csehszlovákiából a szudétanémeteket és a szlovákiai magyarok ellen is több, ma jogtalannak és igazságtalannak tartott intézkedést foganatosított. A cseh politikusok többsége ezeket a bírálatokat, amelyeket elsősorban a németek, osztrákok és a magyarok fogalmaznak meg, azzal utasítja vissza, hogy a megtorló intézkedések a II. világháború következményei, s a nagyhatalmak is jóváhagyták azokat.

Klaus szerint a Benest ért támadások igazságtalanok, megalapozatlanok, s a mai cseh politikusoknak kötelességük, hogy a modern cseh történelem e nagy alakját megvédjék a támadásoktól.

Kapcsolódó elemek