Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erdélyi magyar zarándokokat is köszöntött a pápa

Magyar nyelven üdvözölte az erdélyi Nagykárolyból érkezett zarándokokat szerdai általános kihallgatásán II. János Pál pápa.


Dátum: 2004-05-05 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23080
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:03.821183, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vatikáni Szent Péter téren, esős időben a katolikus egyházfő közel 12 ezer zarándok előtt arról beszélt, hogy a világ és történelme nem lehet kiszolgáltatva vak erők és irracionális hatalmak önkényének, a megváltás és a szeretet isteni tervének része az emberiség.

A pápa - aki május 18-án tölti be 84. életévét - viszonylag friss volt a kihallgatás szertartása során: nem olvasta fel ugyan teljes szövegét beszédének (ami immár bevett gyakorlat), viszont tíz nyelven, így magyarul is üdvözölte a híveket.

"Isten hozott Benneteket, kedves magyar hívek, akik Nagykárolyból érkeztetek! Szeretettel köszöntelek Titeket. Május a Szűzanya hónapja. Kérjétek imáitokban Égi Édesanyánkat. Szívből adom apostoli áldásomat. Dicsértessék a Jézus Krisztus!" - hangzottak magyarul a katolikus egyházfő üdvözlő szavai.

A szerdai általános kihallgatásra is fokozott biztonsági óvintézkedések voltak érvényesek, a résztvevők csak fémdetektoros kapukon keresztül, csomagjaik alapos átvizsgálása után juthattak be a vatikáni bazilika előtti térre.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek