Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Budapest Televíziónak nem kell műsorszolgáltatási díjat fizetni?

Jogerősen elvesztette az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a Fővárosi Ítélőtáblán azt a pert, amelyet a Budapest Televíziót működtető társaság ellen indított a le nem rótt műsorszolgáltatási díj megfizetése érdekében - tájékoztatta Bródy Péter, az alperes társaság ügyvezetője szerdán az előző napon meghozott ítéletről az MTI-t. A médiahatóságot képviselő ügyvéd tájékoztatása szerint az ORTT felülvizsgálati kérelemmel fog élni.


Dátum: 2004-05-05 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:04.136399, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgári pert három éve kezdeményezte az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), mivel a Budapest Televízió Rt. nem rendezte a 2001 áprilisában postázott, kétéves műsorszolgáltatási díj megfizetéséről szóló, 43 millió forintos számlát - közölte Bródy Péter.

Az elmúlt év nyarán első fokon elvesztették az akkor "összesen közel százmillió forintos" pert - mondta, s hozzátette: a jelenlegi perérték 114 millió forint, ám ez az általános forgalmi adóval és a kamatokkal együtt "durván kétszázmilliós összeg".

Bródy Péter szerint a döntésnek precedens értéke van; "ez azt jelenti, hogy perek sorozatát fogja elbukni az ORTT" - mondta, elképzelhetőnek tartva, hogy több televíziós táraság is beperli a médiahatóságot annak érdekében, hogy ne kelljen műsorszolgáltatási díjat fizetnie.

Felülvizsgálati kérelemmel fog élni az ügyben az ORTT, közölte a médiahatóságot számos perben képviselő Bogdán Tibor ügyvéd, megjegyezve: egy másik, ezzel párhuzamos ügyben korábban a keddivel ellentétes döntést hozott a Legfelsőbb Bíróság.

A bíróság a médiatörvényt értelmezte "eltérően az első foktól, a korábbi ítéletektől, a Legfelsőbb Bíróságtól, mindenkitől", olymódon, hogy a műsorszolgáltatási díj egyszer regisztrációs, nem pedig évente fizetendő összeg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek