Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

K and H-ügy: CIA-értesülések, KGB-s trükkök és szerb összefüggés

A K&H ügyben érintett cégek egy része az Egyesült Államokban van bejegyezve, ezért kezdeményezett beszélgetést az ügyben egy amerikai diplomatával - mondta Demeter Ervin a HírTv reggeli műsorában. A tárgyalás során kiderült: Washington az ügyben tájékoztatta a magyar titkosszolgálatokat, az információk azonban már nem jutottak el a brókerbizottsághoz. A Magyar Nemzetnek adott interjújában a Fidesz politikusa elmondta: konkrét információi vannak arról, hogy Milosevics szerb ex-elnök vagyonát részben olyan off-shore cégek segítségével szivattyúzták ki Jugoszláviából, amelyek a brókerbotrányban felbukkant vállalkozásokhoz köthetők.


Dátum: 2004-05-05 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23082
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:04.483637, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Demeter Ervin elmondta: a brókerügy terrorizmussal való esetleges érintettsége akkor merült fel, amikor a letartóztatott palesztin orvos által vezetett iszlám közösségről kiderült, hogy tagjai azok a pénzváltók is, akik egyikét a bróker ügyben vették őrizetbe. A CIA magyarországi összekötőjével folytatott beszélgetéséről a politikus a Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta, hogy az amerikai személy először az FBI-hoz irányította, mondván, a történet annak hatáskörébe tartozik. Majd a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz irányította, ahol kiderült, hogy ott elakadtak az amerikai társszolgálattól érkező információk. A CIA összekötője megígérte, hogy az ügyről tájékoztatni fogja feletteseit. Demeter szólt arról is, hogy konkrét információi vannak arról, hogy a Hágában eljárás alá vont Milosevics szerb ex-elnök vagyonát részben olyan off-shore cégek segítségével szivattyúzták ki Jugoszláviából, amelyek a brókerbotrányban felbukkant vállalkozásokhoz köthetők.

Az interjúban Demeter Ervin kifejtette, hogy meg kell vizsgálni Tóth András büntetőjogi felelősségét, mivel a polgári titkosszolgálatokat irányító államtitkár politikai információkat kért Kulcsár Attilától. Ez egyébként felvetődött a maffiaellenes központ felfüggesztett vezetőjének perében is, amikor arról volt szó, hogy Tóth András valószínűleg bűnpártolást követett el. Azt azonban jogászoknak kell eldönteniük, hogy büntetőjogilag értékelhető-e a szocialista politikus felelőssége - jegyezte meg a Fidesz politikusa. A lap kérdésére, miszerint a K&H-ügyben tapasztalt pénzkimentési módszert korábban a volt szovjet titkosszolgálatok alkalmazták, Demeter Ervin közölte: bár nem ez volt a következtetése, elképzelhető, hogy azok, akik ezeket a cselekményeket végrehajtották, rendelkezhettek ilyen ismeretekkel. A rendszerváltozáskor az egykori titkosszolgálatok átadtak tudást, információkat olyan embereknek, akik pártállami hatalmuk és vagyonuk átmentésére készültek.

hirtv.net - Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek