Milyen következményekkel jár a minimálnyugdíj eltörlése?
A Fidesz felszólítja a kormányt, tegye nyilvánvalóvá, hogy a minimálnyugdíj megszüntetése milyen következményekkel jár az állampolgárokra - tájékoztatta a Fidesz-frakció szociális kabinetje szerdán közleményben az MTI-t.
Dátum: 2004-05-05 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23084
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:05.143782, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz azt kéri a kormánytól adjon törvényi garanciát arra, hogy a minimálnyugdíjat helyettesítő szociális minimum senkit nem fog hátrányosan érinteni, mindenki megkapja az őt megillető ellátást - tartalmazza a közlemény. A Korózs Lajos MSZP-s képviselő szerdai sajtótájékoztatóján bejelentett minimálnyugdíj-eltörlés olyan terület, amely megfelelő törvényi garanciák és kormányzati lépések nélkül sok embert hátrányosan érinthet. Korózs Lajos a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a készülő szolidaritási törvény szerint a szociális minimum váltja majd fel a minimálnyugdíjat.
A közlemény emlékeztet arra, hogy Szabó Sándorné, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium szociálpolitikai helyettes államtitkára a napokban kijelentette, hogy az intézkedés következtében akár félmillió is lehet azoknak a száma, akik nem kapják meg az államilag garantált minimális, jelenleg 23200 forintos nyugdíjat.
A szociális minimum, amelyre a szocialisták hivatkoznak, "azért is álságos, mert ehhez a létminimum-számításokra lenne szükség, amelyet azonban a Medgyessy-kormány megszüntetett - áll a közleményben.
MTI - fideszfrakcio.hu