Kormánykampány a nyugdíjasok bőrére
A nyugdíjasok által jogosan igényelt jelentős nyugdíjemelés helyett az európai uniós választások előtt propaganda-hadjárattal akarja kifizetni a nyugdíjasokat a kormány. Felháborító és megalázó a Nyugdíjfolyósító Intézet által május közepére időzített kormánykampány.
Dátum: 2004-05-05 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23089
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:06.822540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A híradások szerint a május közepén folyósítandó 13. havi nyugdíj előrehozott egyheti összegének kifizetésekor a nyugdíjasok a nyugdíjszelvénnyel együtt megkapják "A kormány programjában foglaltaknak megfelelően gondoskodott a 13. havi nyugellátás 2006-ig történő bevezetéséről" kezdetű úgynevezett tájékoztatót.
Ezek után kíváncsian várjuk, hogy a megkésve bevezetett iskola-tej akcióban a kisdiákok a tejespoháron nem Medgyessy Péter mosolygós fényképét fogják-e viszontlátni.
Újra bebizonyosodott, hogy a kormány a nyugdíjasokban nem sokat dolgozó, a nyugellátásukat megszolgáló idős embereket lát, hanem csupán megvásárolható szavazatokat.
A 13. havi nyugdíj első részletének kifizetését a parlament nagy többséggel fogadta el, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselői teljes szívvel támogatták, mintahogy az idős emberek életkörülményeit javító valamennyi javaslatra igennel voksolnak. Így hamis beállítás az, hogy a kormány ajándékát kapják meg májusban a nyugdíjasok, ezzel szemben a Parlament egészének döntése alapján jutnak hozzá jogos járandóságukhoz.
A Magyar Szocialista Párt visszaél kormányzati pozíciójával, amikor párt célokra használ állami intézményeket, amikor propaganda célok szolgálatába állítja a Nyugdíjfolyósító Intézetet.
Harrach Péter
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országgyűlési frakció szociális kabinetjének vezetője
Aszódi Pál
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Nyugdíjas Tagozatának elnöke
Budapest, 2004. május 5.