A bankvilág veszi át az irányítást az egészségügyben
Az egészségügyi reformot tartalmazó törvényjavaslat szerint a bank- és pénzvilág szereplői veszik át az irányítást az egészségügy modernizációjában - közölte Mikola István, a Fidesz egészségügyi egyeztető fórumának elnöke szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2004-05-05 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:07.646797, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Életellenes törvényhez asszisztál a kormány. Ha a javaslat jelenlegi formájában válik jogszabállyá, akkor annak nyomában a halál, a gyógyulás esélyének elvesztése jár majd - mondta az ellenzéki politikus a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva.
Kökény Mihály egészségügyi miniszter elmondta, várhatóan egy év múlva lép hatályba az egészségügyi reformot tartalmazó törvény, amelynek értelmében az úgynevezett ellátásszervezőkön keresztül történne a betegellátás.
Mikola István reményét fejezte ki, hogy az előterjesztésről a nyár folyamán még tartanak szakmai vitákat, meghallgatják az egészségügy szereplőinek véleményét is.
MTI - fideszfrakcio.hu