Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eszmélet után: film József Attila életéről

József Attila életéről készített filmet Jelenczki István képzőművész és filmrendező; az Eszmélet után című négyszer egyórás alkotás első két részének díszbemutatóját csütörtökön tartják a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.


Dátum: 2004-05-05 19:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:07.970655, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az interjúkból, képi montázsokból, felolvasott versekből, levél- és szövegrészletekből álló lírai alkotás alcíme Elégia József Attila életéről - tájékoztatta a Dunatáj Alapítvány szerdán az MTI-t. A film négy év alatt készült el, rendezője minden olyan magyarországi és külföldi helyszínen forgatott, ahol a költő megfordult.

A József Attila életútját kronologikus rendben követő filmben Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán és Simon Péter olvas fel archív felvételeken költeményeket és szövegrészleteket.

Jelenczki István korábban többek között Mészöly Miklós íróról, Polcz Alaine pszichiáterről és Izsák Imre matematikus-csillagászról készített portréfilmet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek