Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább folytatódik az agrárium mélyrepülése

Megértjük, hogy Medgyessy Péter változatlanul megbízik az agrártárca élén tevékenykedő Németh-Szanyi kettősben, hiszen ők azok, aki végrehajtják azt a programot, ami a magyar vidék elárulását jelenti - mondta Turi-Kovács Béla, aki Lengyel Zoltánnal sajtótájékoztatón értékelte az agrártárca kétéves működését.


Dátum: 2004-05-06 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23107
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:13.412737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az agrártárca kétéves működésének lényege, hogy ki kell alakítani egy olyan feltőkésített nagybirtokrendszert, amely mellett a kisebb, családi gazdaságoknak nem jut hely. Az elmúlt két év arról szólt, hogy a tárca megteremtse ennek a feltételeit - fogalmazott Turi-Kovács Béla. Mint mondta, az agrártárca élén álló Németh-Szanyi kettős pozíciója azért olyan szilárd, mert végrehajtották a kormány célkitűzéseit: a klientúrát, a téeszekből átalakult részvénytársaságokat és kft.-ket megfelelő hitelekhez juttatták, és a nekik megfelelő módon alakították át a támogatási rendszert.

A képviselő emlékeztetett, hogy a kormány hatvanmilliárd forintot fordított adósságkonszolidációra, de ehhez az összeghez kizárólag az amúgy is tőkeerős nagygazdaságok jutottak hozzá, mert a családi gazdaságok nem voltak képesek felvenni a hiteleket. A családi gazdaságok 2003-ban még kilencezer forintnyi támogatásban részesültek, 2004-ben azonban, Medgyessy Péter személyes ígéretével ellentétben, a támogatás megszűnt. Ez a tudatos politika kifejezetten a nagybirtokok megerősítését célozta - mondta a képviselő. Turi-Kovács Béla úgy fogalmazott, hogy a gazdák elárulásához vezető úton a földtörvény volt a legutolsó lépés. Mint mondta, a kormány nagyot hibázott, amikor a földtörvény módosításával nem biztosította a gazdák elővételi jogát a bérlőkkel szemben. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell szüntetni azt az agárpolitikát, amely diszkriminálja a közép- és kisvállalkozó gazdákat, és arra kell törekedni, hogy a vidéken élő gazdálkodók meg tudják tartani a földjüket, és megfelelő támogatáshoz jussanak.

Lengyel Zoltán elmondta, hogy az elmúlt két évben a kormánynak sikerült a nemzeti agrárköltségvetést olyan kicsire zsugorítania, amilyen még soha nem volt. Május elseje előtt 50 milliárd forint állt az agrárium rendelkezésére a nemzeti költségvetésben, ami arcpirítóan kevés a tavalyi aszálykárok tükrében. Lengyel Zoltán kiemelte, hogy a gazdáknak a jövőben pályázatokat kell írniuk a támogatások megszerzéséhez, amire fel kellett volna készíteni őket, de ez nem történt meg. A kormány maga is beismerte, hogy a magyar gazdák uniós felkészítésében kudarcot vallott - tette hozzá.

A képviselő megdöbbentőnek nevezte, hogy a kormány a két év alatt működésképtelenné tett falugazdász hálózat segítségét akarja igénybe venni a gazdák tájékoztatásához. Megdöbbentő, mert miközben milliós összegek jutnak klientúra-építésre, addig a falugazdászok járandóságainak kifizetésére nincs pénz - fogalmazott. Hozzátette: félő, hogy az agrárium kétéves mélyrepülése még nem ért véget, mert továbbra sincs érdemi előrelépés az ágazatban.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek