Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogadhatatlan a közoktatási közalapítványok átszervezése

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elfogadhatatlannak tartja a pénzügyminiszter azon javaslatait, amelyek az oktatás területén működő közalapítványok átszervezéséről szólnak, forrásaik kurtítására vonatkoznak - közölte Kerpen Gábor elnök csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2004-05-06 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:17.142309, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az érdekvédő példaként említette a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány (Koma), a Nemzeti Kollégium Közalapítvány és az Apáczai Közalapítvány tervezett átszervezését, forrásaik csökkentését. Utalt a Komának a közoktatás minőségfejlesztésében, az Apáczai Közalapítványnak pedig határon túli magyarok oktatása területén játszott jelentős szerepére.

"Nem látunk garanciát arra, hogy a társadalmi mobilitás, az oktatás minőségének megőrzése és javulása" várható ettől az intézkedéscsomagtól, sokkal inkább azok gyengülése prognosztizálható. Ilyen eszközökkel egyre távolabb kerülhetünk a kormány által megfogalmazott céloktól - közölte Kerpen Gábor.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek