Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Frei Tamás és a malactolvaj

Abban az emlékezetes adásban, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök lelövésének díjáról érdeklődött Frei egy "bérgyilkostól", szerepelt az a kommandós is, aki a harc helyett lopás közben szerezte a "harci" sérüléseit.


Dátum: 2004-05-06 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:17.851388, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A műsorban Frei Tamás egy olyan idegenlégióssal készített riportot, aki titkos hadjáratokban vett részt, és többször harcolt a dzsungelben is. A "harcos" édesapja egy bulvárlapnak elmondta, hogy fia soha nem volt a légió tagja, még csak katona sem. A film készítésének időpontjában és jelenleg is börtönbüntetését tölti. A harci sebesüléseit pedig disznólopás közben szerezte, amikor fennakadt egy kerítésen.

Juszt László beperli Frei Tamást, mert a tv2 riportere egyik nyilatkozatában alvilági figurának nevezte őt. Hozzátette: "elég volt Frei hazugságaiból". Juszt László azzal indokolja a per indítását, hogy Frei Tamás a közelmúltban a Vasárnap Reggelnek újra nyilatkozott az állítólagos bérgyilkosügyről. A cikkben Frei többek között kijelenti: "Juszt László unalomig ismert vádjait az ügy politikai és alvilági vonatkozásai miatt a magam és a környezetem nyugalma és biztonsága érdekében pár éve megpróbáltam elengedni a fülem mellett. Nem kívántam ugyanis éveket bíróságra járni az igazamért harcolva, és közben minden reggel benézni az autóm alá. Gondoltam, inkább újságot írok. Talán hiba volt. Hiszen, mint azt ez a cikk is bizonyítja, még mindig el kell viselnem az újra és újra elismételt vádakat, csúsztatásokat és tévedéseket. De mostanra megváltoztam. Jogaim és jó hírem védelme érdekében, ha kell, pereskedem, akár ezzel az újsággal is."

Juszt állítja,hogy Frei Tamás annak ellenére nyilatkozott a lapnak a bérgyilkosügyről, hogy erről 2002-ben "hallgatási szerződést" kötöttek.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek