A szegényeknek adja marhái húsát egy elkeseredett gazda
A szegények között osztja szét 85 hízómarhájának húsát egy Győr-Moson-Sopron megyei gazda. A vadosfai Lisztes-tanya birtokosának elege van a kormány ígérgetéseiből, a felvásárlók megszégyenítő ajánlataiból. Molnár István szerint a hazai állattenyésztők teljes bizonytalanságban vannak. A tegnapot nem értik, a mával nincsenek tisztában, a jövőt pedig nem látják.
Dátum: 2004-05-06 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:18.228907, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Lisztes-tanyán nevelt állatok hosszú ideje veszteséget termelnek, de Molnár István azt mondja, bagóért nem adja el őket, inkább szétosztja a húst a rászorulók között. Az őshonos magyar állatokat is tenyésztő gazda szerint a takarmány méregdrága lett, a bikák ára csökkent. Arra pedig nem volt felkészülve, hogy 80-90 hízómarhát tartson hónapokig. A vadosfai termelő 16 millió forintos hitelt vett fel, hogy bővítse az állományt, de mire a szállításra került volna sor, a felvásárlók által tett megegyezésekből semmi sem lett. Most ha azt akarja, hogy valami megtérüljön a befektetéséből, Gyulára kell vinnie eladni az állatokat.
Molnár István azért még bizakodik, pedig egyelőre nem látja, hogyan tudja majd fenntartani a gazdaságot, amit apjától és nagyapjától örökölt. Mint mondja, a magyar parasztnak nagyon sokat kell dolgoznia ahhoz, hogy tönkremenjen, mert kitart a végsőkig. A baj az, hogy meg sem próbálnak segíteni rajtunk - véli a Lisztes-tanya birtokosa.
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu