Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Félelmetes "tűzijáték" zajlik órák óta egy ukrán lőszerraktárban

Számos nagy erejű robbanás rázott meg csütörtökön egy délkelet-ukrajnai katonai támaszpontot: páncéltörő lövedékek sokasága robbant fel egy lőszerraktárban Melitopol és Zaporizzsja (Zaporozsje) között, Novobogdanovka falu közelében. Négy ember életét vesztette, számosan megsebesültek.


Dátum: 2004-05-06 19:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:21.283579, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ukrán hatóságok első közlése szerint a négy halálos áldozat közül az egyik a lőszerraktár őre, a három másik pedig környékbeli lakos.

Sérültek sokasága érkezik a közeli Vaszilivka katonai kórházába, számuk azonban egyelőre nem ismert. A szintén közeli Melitopol véradóállomása sürgős véradásra szólította fel a város lakosságát. Számos mentőautót irányítottak a térségbe - közölte Kijevben a rendkívüli helyzetek minisztériuma.

Négy környező faluból több ezer lakost kellett kitelepíteni a szerencsétlenség körzetéből - közölte az ukrán védelmi minisztérium. Mintegy tíz kilométeres körzetben minden házat kiürítettek. Némelyik lövedékszilánk a robbanás helyétől tizenöt kilométernyire csapódott be.

A robbanás előzménye, hogy tűz ütött ki a páncéltörő lövegek lövedékeit tartalmazó raktárban. A robbanások nyomán a lángok még magasabbra csaptak, és nagyobb területre terjedtek ki. Mintegy háromszáz tűzoltó és száz katona küzd a lángokkal, de a tűz egyelőre változatlan erővel tombol. A lángnyelvek magassága eléri a 300 métert, s vastag fekete füstfelhő gomolyog a térség fölött.

Orosz médiajelentések szerint egy gázvezetéken is robbanás volt a lőszerraktárban történt detonációk nyomán, s az ukrán hatóságok azzal számolnak, hogy emiatt a tűz akár egy hétig is tombolhat a térségben. A gázvezeték robbanásáról szóló jelentéseket alátámasztja az az értesülés, amely szerint Melitopol városban megszűnt a gázszolgáltatás.

Szemtanúk elmondása szerint láncreakciószerűen, átlagosan tíz másodperces időközönként követték egymást az újabb és újabb robbanások. Orosz hírügynökségi jelentés szerint a késő délutáni órákban még folytonosan hallhatók voltak a térségben az újabb és újabb robbanások. A melitopoli katonai parancsnokság helyettes vezetője azt mondta újságíróknak, hogy több ezer páncéltörő lövedéket tároltak a raktárban.

A robbanások súlyos károkat okoztak a környékbeli katonai épületekben, és részben romba döntötték egy közeli falu vasútállomásának épületét. A lövedékek szerterepülő szilánkjai megrongáltak több épületet három környező faluban - Novotroickojében, Szpasszkojéban és Tyerpenyjében.

Lezárták a közelben húzódó Moszkva-Krím vasútvonalat is. Egy tizenöt vagonból álló szerelvényt ideiglenesen lefoglaltak a környékbeli lakosok kimenekítésének céljára.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek